834. nap - Magányosok extra büntetése
Amikor az ember már úgy hiszi, épp elég baja van azzal, hogy pillanatnyilag nincs állandó párja, az élet még tesz rá egy-két lapáttal.
Nem elég az egyedüllét érzése, ami olykor rátör az emberre, nem elég a folyamatos cseszegetés, hogy „pedig azért már lehetne valakid, ha nyitva tartanád a szemed” (mintha csak azon múlna) és az egyéb tipikus, halálra unt megjegyzések, még külön meg is büntetnek ezért, ha úgy érzed, hogy el kell szabadulnod egy hétre a hétköznapokból.
Értem én, hogy felárat fizettetnek az emberrel, ha előre tervezett út esetén egymaga foglal el egy többágyas szálláshelyet. Na de kérdem én, egy last minute útnál, mikor eladja vagy nem adja az üresen maradt helyeket az utolsó pillanatban, miért kell nekem gyakorlatilag két ember helyett fizetnem? És ezt nem csak a szállásra vonatkozólag, hanem szinte minden költséget beleértve. Épp elég baj tud az néha lenni az embernek, ha ilyen vagy olyan oknál fogva egyedül kényszerül utazni - már ha éppen nem saját maga döntött így – miért kell még külön az orra alá dörgölni, hogy ez egy nem normális állapot, miért kell még külön büntetni, anyagilag is jól megvágni az embert?
823. nap - Showtime
Idén repül az idő. Ezt ugyan nem csak a tanfolyamokon veszem észre, hanem egyébként is, de lám, megint eltelt 10 hét és ma ismét színpadra lépünk a kurzus lezárásaként. És ismét siker volt.
Jól jött ki a lépés, Adam épp hazaért, mikor indultam volna a buszra, így megkértem, hogy dobjon be a villamoshoz, az mégiscsak megbízhatóbb, pontosabb és közelebb visz. Kicsit ugyan el voltam anyátlanodva, mert megint az összes meghívottam lemondta, egyről pedig nem is hallottam a héten, meg valahogy amúgy sem voltam túl életteli, de az útközben hallgatott Ramstein felrázott kicsit. Mire beértem, nagyjából feléledtem. Felszerelkeztem egy kávéval, aztán beügettem a Labba. Páran már bent voltak a másik csoportból és próbáltak, a mieink még csak szállingóztak. Egy kicsit beszélgettünk a csajokkal, meg Oli és partnerének a próbáját figyeltük, merthogy ott készültek mellettünk, aztán szép lassan mindenki befutott. Átöltöztünk hát. Volt sikere a műtős szerkómnak. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha tényleg egy nővérke jelmezre ruházok be. :)
Stevenék még elmentek egy bemelegítő sörre, magára hagyva Florance-t, a partnerüket. Később is el-eltünedeztek, ami sokat levont Steven megbízhatósági mutatójából a szememben, ami azért gáz, mert rajtam kívül ő volt a másik, aki komolyabban agitálta a többieket az együtt maradási ötlettel. De ha nem lehet rá számítani, akkor még több minden marad rám a szervezésben, már ha tényleg lesz az egészből valami. Mert egyelőre még mindenki lelkes, amíg még nem kell a tettek mezejére lépni.
Lynseyt én navigáltam fel, addigra Dara is befutott, így nekiálltunk egy kis bemelegítő próbának, amíg Oonagh sorra vette mindegyik csoportot, miután Charelotte-tal összedugták a fejüket a menetrendet illetően. Mi voltunk a legutolsók a tanárunk színe előtt. Adott még pár rendezői utasítást így az utolsó pillanatban, bár nagyjából elégedett volt, látta rajtunk az extra munkát, amit belefeccöltünk.
Aztán berendeztük a nézőteret, összegyűjtöttük a kellékeket, átvettük a menetrendet. Fura volt, mikor azzal tereltek be bennünket a terembe ehhez, hogy minden színész jöjjön be. Már valóban azok lennénk? Még ha csak kicsiben is? Persze ezt én nem fogom megítélni, mert elvakít a kishitűségem.
Végigvettük, ki-ki után jön, hol tudnak jelmezt cserélni azok, akiknek kell. Deere bíztam a felvétel készítését. Először Stevenre akartam, de látva őt, meggondoltam magam. Nem úgy tűnt ugyanis, mint aki a helyzet magaslatán áll. Aztán még egy gyors bemelegítés, mielőtt megnyitottuk az ajtót a nézők előtt. Kellemes meglepetésként vettem észre Stefkát a tömegben. Lám, valaki végül mégiscsak eljött.
Mi harmadikként kerültünk színre, ami jó volt, mert nem kellett elsőnek lenni, de nem is voltunk túlságosan hátul a sorban, hogy elég időnk legyen megijedni. A jelenetünk jól sikerült. Az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy fordítva fogtam meg a kellék mappát és azon aggódtam, Stefka kiszúrja rajta a céges feliratot. És hogy valójában milyen volt, arról beszéljen helyettem inkább a felvétel. Katt.
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, mindenki remekelt. A mi csoportunkról mindenkiről készült felvétel, a másik csoporttal nem vacakoltam részint mert nem tudtam, mennyit bír az aksi, részint inkább élvezni akartam az előadást. Számomra a legütősebb a Playhouse creatures volt és Oliék jelenete. De Stevenék is összeszedték magukat erre az estére. Az egyetlen „gyengécske” az egyik Antigoné jelenet volt, de az is csak az egyik szereplő miatt, aki nem élte át igazán a szerepét. Legalábbis nekem úgy tűnt. Ami biztos, hogy Oonagh nem maradt miattunk szégyenben a Charlotte-tal való vetélkedésében.
Ezúttal jól oldották meg a „bizonyítványosztást” is. A végén mindenki felvonult, a közönség tapssal díjazott bennünket, aztán mindenki megkapta a papírját név szerint szólítva ki a tömegből. Jó érzés volt, bár a hang- és tapszavarban igencsak fülelni kellett, hogy meghalljad a neved. Édes kín. Aztán volt pár perc, hogy mindenki elkapja az ismerőseit a nézőtéren, majd visszavedlettünk civilbe. Az épület előtt még összetömörültünk kicsit, kaptunk némi „jó volt” vállveregetést a tanárainktól, azonban valódi visszajelzést nem. És ezt később sem volt alkalmunk kérni tőlük, merthogy mindketten lepattantak a csoporttól. Mi viszont felkerekedtünk. Először a Living Roomban kötöttünk ki, de a hely zsúfolásig tele volt, míg egy elzárt terasz részen még ülőhelyek is akadtak. Beszerveztük magunkat oda. Csak később jöttünk rá, hogy az már egy másik pub, de az akkor már senkit nem zavart.
Egész nagy létszámban verbuválódtunk össze. A szereplők, a vendégeik egy része, sőt a másik csoport is hozzánk csapódott egy időre. A terasz felét mi foglaltuk el. Én kicsit kínban voltam néha, mert beszélgettem volna a többiekkel, de Stefka valahogy nem hagyta magát bevonni a társalgásba, azt viszont nem akartam, hogy ott ücsörögjön egyedül, ha már eljött a kedvemért. De azért nem volt egy rossz este. Kitárgyaltuk az élményeinket, beszéltünk megint a jövőbéli tervekről, biztattuk Stevent aki egy kancsó sörbe kezdett húzóra (bár aztán nem bírt vele), készítettünk karakteres és civil fotókat a hármasunkról Darával és Lynseyvel. Steven és egy haverja rávettek egy tequila-jager felesre is.
Jó éjszaka volt. Csak a végén hozták rám a frászt. Ők tovább akartak menni páran Dara haverjaival valami nightclubba záróra táján, én meg haza. De azt mondták, hogy a Nitelink már csak szombaton jár. Szentségeltem magamban rendesen, hogy kifizethetek egy vagyont taxira, amiért ezt a menetrend változást nem vettem észre. Azért elkutyagoltam a megállóba és szerencsém lett. Mint kiderült, csak a hétközbeni járatok szűntek meg, péntek és szombat éjjel még mindig üzemel. Mondjuk már ez is elég szívás tekintve, hogy mindig későn jön otthonról a gép. Legközelebb erre is figyelni kell.
Fáradtan, de jókedvűen zötyögtem haza. Egy fejezet ugyan ismét véget ért, de sikeresen vettük az akadályt. És ki tudja, lehet, hogy a java még csak most jön majd, ha együtt marad a csapat.
821. nap - Skip to the present
Fura dolog ez a blogírás. Van, amikor azért nem megy, mert igazándiból nincs semmi különleges, amiről mesélhetnék. Aztán van, hogy azért nem megy, mert annyi minden történik, hogy nincs időm megírni a bejegyzéseket. Ezúttal éppen az utóbbi miatt vagyok lemaradva, mint a borravaló. Mondjuk, jobbik eset. A hiány úgysem zavar sok vizet, hisz jobbára csak magamnak rovom már ide ezeket a sorokat. Bár minap Kockaképzős – aki mostanában inkább már képzi meg terelgeti a kockákat azt hiszem, de egyelőre még nem kérelmezett névváltoztatást – épp reklamálta, hogy jó rég nem talált már nálam friss bejegyzést. Persze, mert csalok és ha időnként elkap az írhatnék, betömöm a lukakat, na de az nem szúr szemet. Majd legközelebb biggyesztek egy sor, hogy ez meg ez új, ha netán végigkövetnétek az elodázott beszámolókat is.
Mindenesetre most nemes egyszerűséggel átugrok vagy közel húsz napot. Persze ezalatt is történt sok minden. Íme dióhéjban, amit valószínűleg nem is írok meg már hosszabban:
Még zajlik a dráma utolsó köre. Most pénteken lesz az „előadásunk”, végül is összevonva a másik csoporttal a Lab-ban. Ettől a magam részéről nem vagyok teljesen elragadtatva, de a többség ezt akarta, hát alkalmazkodnom kell.
Eddig is beszúrtunk extra próbákat az órák mellé, ezúttal tegnap találkoztunk a Trinity berkein belül. Ott a nagy külső tereken gondoltunk helyet találni magunknak, hogy gyakoroljunk. Ez persze a gyakorlatban nem is volt olyan egyszerű. Sütött a nap, úgyhogy először ezt élveztük Daraval beszélgetve, míg Lynseyre vártunk. Direkt villamossal mentem, mert nem voltam benne biztos, találok-e elég közel normális parkolóhelyet. Nem akartam sokat sétálni, mert valami történt a hétvégi edzésen a lábammal, így a jobb térdemnek „hála”, most sántikálok. Nem rosszban, csak a la natur. Ehhez képest háromszor körbejártuk az egész placcot és még a környéket is pisildét keresve. Kivételesen ezt nem miattam. De azért végül sikerült csiszolgatnunk is a jelenetünket, beépítve a jelmezes főpróbán kapott utolsó utasításokat. Bár néha mókás volt egy-egy ledermedő járókelő a háttérben. Tesztközönség. :) Remélem kedves testem az extra sétát nem bosszulja meg. A kellemetlensége mellett valahogy nem passzolna a karakteremhez a bicegés.
Kikeveredtem végre az elszenesedésem következményeiből. Igaz utána még sikerült produkálnom pár vicces dolgot. Két napig folyamatosan szédültem például a kimerültségtől, mert megint rosszabbra fordult az alvásmizériám. Mivel már a homeopátiás szerek se segítettek, a végén már altatóval kényszerítettem magam pihenésre néhány napig, mielőtt valahol megrogytam volna. Bár drága Sivem ezt nem olvassa, ezúton is üzenem: tényleg csak egyet vettem be. :) Most épp a bicebócaság aktuális, bár már a csuklóim is eléggé kész vannak. A pajzs-kard igencsak megterhelő, főleg ha még a láncing fűzögetésével ezt megfejelem. De azzal is haladni kell. Megmentettem jó pár szemet a rosdásba-foltosba hajlókból. Ez elég Csipkerózsika meló volt, de talán még jól jön a végén. Most épp ki kell bővítenem, mert amióta a kombiné már ingbe hajlik, elakadok a belebújásnál ahogy összetorlódnak a szemek. Kéretik nem azt feltételezni, hogy kihíztam, mert már valóban szedtem fel pár kilót amióta szigetlakó lettem, ennyit azért nem. :P
Zsánnal és Lizával továbbra is jól megvagyunk. Bár Zsán néha megint mókázik az elindulással, asszem lehalt a napi kilométer számlálója és néha „csikorog”, amit még nem fejtettem meg, mitől. Majd lehet átnézetem Seannal, bár amióta hivatalosan munkanélküli és csak részmunkaidőben dolgozik valahol, lustább mint valaha. Halom edényeket mosok el utána, megüt a guta mert vagy ő, vagy Adam megeszik azt, amit magamnak vettem vagy tartogattam a hűtőben. Pl. vettem 5 mini franciakenyeret valami akcióban. Tudtam, hogy nem lesz időm főzni, de az jó szendvicsnek. Reggel még volt 3, mikor elmentem dolgozni, estére egy darab sem. Nem az a baj, hogy használják, de amikor háromféle kenyér van itthon, ne ezt egyék meg mind egy szálig, anélkül hogy pótolnák. Persze nem akarok morogni, de ilyenkor néha nagyon vágynék egy saját zugra, költözésre. Amin egyébként azért is filózom, mert egyre többet mászkálok mostanában a városban az óráim miatt. A parkolás drága, az út sokáig tart. Igaz, ha beljebb költözöm, akkor meg nap mint nap ingázni kell, de a szabadidős programok viszont elérhetőbb közelségben lennének. Fene tudja, mi volna a jó. Pontosabban tudom én, egy saját kis házikó, de az még odébb van. Legalábbis itt.
A színpadi harc ezen köre immár heti két alkalommal fut, csütörtökön és szombaton 3-3 órában. Ez elég komoly igénybevétel, tetejébe egy kicsi, levegőtlen teremben edzünk. A csapat viszont még mindig jó. Csupa pasi, csupa színész/kaszkadőr/filmes példány, úgyhogy néha többszörösen is kívülállónak érzem magam, de ettől függetlenül is rettenetesen élvezem. Keith-el vagyok többnyire párban, amióta Paul összepasszított minket és elkezdtük a koreográfiát tanulni. Innentől már nem egyszerűek a hiányzások, partnercserék, mert nem biztos, hogy találsz még valakit, aki ugyanabban a szekcióban van a támadó oldalon, ahol te a védőben (értelemszerűen ez csak a kezdés) és fordítva.
Amióta kicsit leterhelte a vállam a nagy fémpajzs, azóta többnyire bucklerrel nyomulok. De már kezdem élvezni, bár bizonyos hárításoknál ijesztő kicsit, hogy nekem csak az a kis levesestányér van a kezemben a nagy pajzsok ellen. Persze idő kérdése és kitanulom a trükköket. Pl. az egyik támadásnál már „kecsesen repkedek”. Jót mosolyogtam saját magamon, mikor Paultól megkaptam a felvételt.
Még valamit „kaptam” egyébként Paultól. Együtt utaztunk a villamoson a szombati szeánsz után és elkezdtünk beszélgetni. Kicsit kiveséztük a Világháború utáni magyar történelmet, meg megint odakanyarodott, hogy milyen fura, hogy a szláv nyelvűek körülöttünk többé-kevésbé megértik egymást míg a mi anyanyelvünk mennyire más, szóba került a vizsgánk is. Elmondta, hogy a pasas azt ugyan tudta, hogy 2 ember nem végzős színészpalánta, de hogy kik azok, azt nem. Mikor aztán az értékelésnél megkérdezte tőle, hogy szerinte kik voltak azok, akkor nem engem választott ki, hanem két csajt a végzősök közül. Azt hiszem kezdetnek ennél jobb kritika nem kell. Főleg, hogy ez megerősítette azt az érzésem, hogy nem én voltam a leggyengébb láncszem. Hát ha még valami produkcióba is belekeverednék végre, az már egészen jó lenne.
Mivel ma is sütött a nap és elég feszkós volt a meló a határidős adatbázisok miatt, amik megint jól össze voltak kuszálódva és persze senkinek nem volt ideje, hogy segítsen vele, kiéltem ezen energiákat itthon. Végre megcsináltam a Zsánnak rég beígért kocsimosást. Seant is megkérdeztem, megcsináljam-e az övét is, ha már, de azt mondta, nem kell. Ha nem, hát nem. Igaz a kocsija sikálása helyett elmoshattam helyettük megint az tányérokat, edényeket. De mivel úgyis főzőcskéztem, ezen ugyan magamban dünnyögtem, de azért belefért. Toltam az arcomba szecsuáni pipit, aztán kifeküdtem a napra olvasni egy kicsit, aztán felmásztam ide, hogy hallassak magamról némi friss híreket. Úgyhogy remélem most mindenki elégedett.
803. nap - Heavy Metal Games
Megkezdődött hát ez is. S azt kell mondanom, talán nem is csak egy szintet léptünk feljebb.
Zuhogó esőben autóztam be Zsánnal, amit a Gps ellenére is kicsit keresnem kellett, főleg, hogy parkolóhely se ott volt, ahol kellett volna. Ráadásul egy kisebb vagyont kellett megetetnem a masinával. A következő alkalomra ki kell majd találnom erre valamit.
Aztán csak meglett a Lab nevezetű hely. Ahhoz képest, amit Oli áradozott róla én nem voltam tőle elájulva. De azért nem rossz helyszín. Odalent összefutottam Jane-nel, az egyik végzős színészpalántával, ám ő csak egy showra készült ott, nem a színpadi harc folytatására. Így én lettem az egy szem csaj a csapatban már megint. Mondjuk ez már nem lep meg.
Paul előrebocsátotta, hogy lesznek bizony vasárnapi, meg hétköznapi edzések is pluszban, aztán nekikezdtünk a bemelegítésnek. Röplabdáztunk egy üres petpalackkal kezdetnek. Ez azon felül, hogy vidám móka volt, átmozgatta kicsit az izmokat és felélesztette a reflexeket. Aztán rendes bemelegítés is volt, majd pedig lépésgyakorlatok. A lényeg ugyanaz, mint a rapierban, egyedül a kitörést csinálják csak rövidebben, meg volt valami csillag alakú lépés. Majd alakul az még.
Ezután Paul elénk helyezte a választékot némi történeti és használati háttérrel. Volt két buckler, 2 fa és 4 fém pajzs. Én bekezdtem egy nagy fémpajzzsal, mondván majd úgyis lesz csere, aztán később le is ragadtam annál, bár egy idő után már nem volt olyan könnyű emelgetni.
Alap dolgokkal kezdtük. Miután átvettük a védéseket karddal és pajzzsal szólóban, egyszerű gyakorlatokkal indítottunk. Vágás testre, hárítás pajzzsal. Aztán ezt bonyolítva a támadó visszahúzta a kardját és szúrt a pajzs másik oldalán. Innen aztán különböző védés és ellentámadás variációk következtek. Hárítás karddal, pajzzsal, szúrás leütése pajzzsal, stb. Idővel még cifráztuk is, hogy az ellentámadás a pajzs lapjával való lökés volt, majd az élével való vágás/csapás. A fejre irányuló vágás elől lebuktunk, s jól a másik lábára vágtunk a pajzzsal (legalábbis ennek a látszatát keltettük). Még egyéb mókák is akadtak, de inkább nem részletezem, mert szavakba ölteni nehezen megy nekem. Meg különben is blogot írok, nem vívókönyvet vagy színpadi harcos kislexikont.
Először Owennal (aki egyébként nem így írja a nevét, de nekem már így marad :D) voltam párban, majd mikor fegyvercsere volt, Paul a párokat is megmixelte. Mi még rímeltünk is a Keith és Kate verziónkkal. A srác egyébként jó fej volt. El is mókáztunk egymással egy kicsit, mikor egy ellentámadásnak pajzs pajzshoz feszül helyzet lett a végeredménye és különböző folytatás variációkat próbáltunk ki egymáson, persze csak bejelezve. Még jó, hogy hirtelenjében nem valami brutál belsőköri borítás jutott az eszembe. }:)
Közben persze mindig volt valami jópofa benyögés, így egyes mozdulatoknak már álnevük is lett rim job és free willy néven, ami mozdulatként a pajzs élével való támadást és egy felső, lecsúsztatás/átemelés szerű védést takar a pajzzsal a jelenben, ámbár a gondolattársítás erősen máshonnan eredezett, de azt inkább nem vezetem le itt nektek. :)
A nap végén játszottunk egy kicsit. Körbe álltunk, valakinek meg be kellett állnia középre és indulhatott a „lassú párbaj” jellegű zavarjuk meg és támadjuk le a középre szorult társunkat. Érdekes tapasztalat volt bent állni. Én persze nemes egyszerűséggel elfeledkeztem a színpadi harc keretei közé szorított támadási felületekről és bizony néhány alsó vágással (ütéssel) is visszatámadtam a galád ellenfeleimnek. Bár előbb-utóbb mindannyian hátba avagy tomporba szúrással végeztük. Hiába, nem egyszerű 360 fokba figyelni még úgy sem, hogy lassított támadások és védések voltak csak napirenden. Azért remélem, még lesz ilyen.
A végén eléggé elrohantam, mert már lejárt a parkolójegyem. Már így is sokat fizettem, nem akartam még egy mikuláscsomagot vagy kerékbilincset is a tetejébe. Az eső persze még mindig zuhogott, de azért nem áztam bőrig, míg Zsánt elértem. És Liza nélkül ügyesen vissza is keveredtem az O'Connell Streetre, onnan pedig már könnyű volt hazatalálni.
Itthon aztán a kádban ázakodva (merthogy a zuhanyunk lehalt, de legalább már a hideg vizet meg lehet nyitni, nem csak a meleget) számba vehettem az elmúlt pár nap káros következményeit és azok hatását. A leégett bürkém még mindig nincs rendben. Tegnap szúrt és viszketett, mára felhólyagosodott, meg színben foltosan foszlani kezdett. Itt-ott mástól is tarkállok, egyéb nyavalyák is kísértenek. És persze egyre inkább kopaszodok, silányodik a hajam. Na ezek után megint nem volt kedvem, hogy emberek közé menjek, bár Sean hívott, hogy menjek vele búvárbuliba, merthogy az jó csapat. Ám inkább elbújtam a szobámba, hogy kiszusszanjam magamat és próbáljak regenerálódni az amortizálós hét után.
783. nap - Fight test
Négy hónap kemény, majd idővel lazuló felkészülés után eljött végre a megmérettetés napja. Úgy volt, hogy délre megyünk be, bár Paul küldött még pár üzit eltérő időpontokkal. Én ott voltam időben, de a suli zárva volt. Már annyira megszoktam, hogy mindig késnek, hogy meg se próbáltam elérni őket. Mivel azonban zuhogni kezdett, behúzódtam a Joy of Cha-ba egy teára. Üldögéltem egy darabig, mire a rendelésemet végre felvették. Aztán meg befutott Paul. Mint kiderült ők már fent gyakoroltak 11-től, csak lent bezárták a rácsot is. Elvitelre kértem hát a teámat és felmentem vele, ahol a végzős színészpalánták már javában gyakorlásba mélyedtek.
Jonathan futott be a csapatunkból következőnek komoly kelléktárházzal. Batman maszk, kriptonit lánc zölden világító kővel, zöldre fújt kesztyűk, antikolt doboz, miegymás. Beszélgettünk vele egy keveset, miközben a végzősök egyre gyűltek. Volt, aki legalább kommunikált velünk, volt azonban olyan is, aki még vissza se köszönt. Persze nem ismertek bennünket, de azért akkor is.
Menet közben kiderült az is, hogy végül nem sikerült Paulnak egyik színháztermet sem megszereznie, így minden várakozásunkkal ellentétben nem igazi színpadon néztünk a vizsgánk elé, hanem a megszokott próbateremben. Ez egy kicsit keresztül húzta a számításainkat és át kellett gondolni kicsit a színpadra állítást egyik-másik jelenethez. Fene bele. Pedig szívesen álltam volna pl. a Smock Alley deszkáin.
Owentől idővel befutott egy üzi, hogy már úton van, Stephenről azonban senki nem tudott semmit. Az idő pedig egyre csak tiktakkolt tova. Mivel egyikünk se tudta a számát, végül Paul csörgette meg. Kiderült, hogy még el se indult és ő még messzebb lakik a belvárostól, mint én. Még legalább egy óra vagy több kellett neki, hogy befusson. Nem voltam tőle túl boldog. Főleg, azt látva, hogy mindenki mennyire komolyan veszi az utolsó rákészülést.
Owen befutásakor elmentünk kaját venni, amit aztán odafent nyammogtunk el. Aztán ők is elkezték a felkészülést én meg tovább ücsöröghettem, egyre feszültebben. Paul persze ugratott, hogy csapjam le a partneremet a nemtörődömsége miatt, de beértem azzal, hogy kifejezetten undok voltam vele, mikor megérkezett. Aztán ezt persze hamar félretettem, mikor végre mi is átvettük a jeleneteinket. A rapier kicsit botladozott az első pár nekifutásra. Aztán sikerült baki nélkül végigmennünk rajta. Áttértünk hát a pusztakezesre. De még mielőtt azt is végigpörgettük volna, Paul átterelt mindenkit a másik terembe és ismertette a menetrendet, hogy mi, miként fog zajlani ma, amint a vizsgáztatónk megérkezik. Aztán befejeztük a felkészülést és befutott a jóember is.
Ő is tartott egy kis bevezető beszédet, hogy mit szeretne látni, miként fog zajlani a megmérettetés. Aztán nekikezdtünk. A rapier előtt nem volt időm nagyon megijedni, mert mi voltunk a 3. páros. Ámbár azt hiszem az a majd 2,5 óra amit Stephenre vártam, meg a tény, hogy végzős színészpalánták között vizsgázom, már egyébként is megtette a hatását. Szerettem volna hibátlanul végigfutni, de ez sajnos nem sikerült. Stephen először elbakizta az egyik védést és csak harmadikra tudta félreütni az én pengém. Utólag visszanézve ezt talán még segíthettem volna neki valahogy elrejteni, bár premier plán volt a mozdulat a közönség fele, így mindenképp észrevették volna. Csak talán kevésbé lett volna látványos baki, mint így, hogy kicsit én is ledermedtem. A következő azonban már nagyobb gáz volt. Valahogy beakadt a pengém a kötésnél. Meg se mertem mozdítani, nehogy még rosszabb pozícióba kerüljön az átemelésnél, de még így is szinte végigsétált Stephenen. Paul szerint még így is jó volt, de én nem voltam elégedett. És persze az is ott zakatolt a fejembe, hogy ha a drága partnerem időben jött volna, talán ezt a hibát elkerülhettük volna több gyakorlással a vizsga előtt. Persze mi lett volna ha verziókon felesleges rágódni. De azért a hibákból lehet tanulni és legközelebb jobban csinálni.
Átöltöztünk a pusztakezeshez. A többiek kint beszélgettek, én néztem a végzősöket. Káröröm, vagy csak önrétékelésem helyretétele, vagy egy kicsit mindkettő, bánom is én. De nem mi voltunk az egyetlenek, akik bakiztak kisebbet. Mind rapierban, mind pusztakezesben. És ami még jobban esett a lelkemnek, hogy bár majdnem kész színészeket figyeltem, nem én voltam a leggyengébb sem a harcban, sem előadásmódban. Ez pedig piszok felemelő érzés volt, hogy még egy ilyen körben is megállom a helyemet.
A legnagyobb sikere Jonathannak és Owennek volt a Batman vs. Superman jelenetükkel. Eredetileg ugyan nem vígjátéknak tervezték, de az előadásmód és a közönség reakciója abba fordította. Komoly tapsot kaptak a végén. Utánuk még volt egy másik páros, aztán mi következtünk. Ez már úgy sikerült, ahogy terveztük. Bejöttek a gagek, Stephen lubickolt a szerepében és én sem vallottam szégyent. Jók voltunk.
Ezután kitereltek minket a teremből, csak Paul és a vizsgabiztos maradt odabent. Hamarosan minket hívtak vissza elsőként. Naná, hogy a vizsgáztatónk észrevette a kellemetlen bakit. Közölte, hogy az túl közel volt és túl veszélyes. Végig kellett mennünk megint a vívás részén először egészben, majd csak abban a szekcióban, ami gondot okozott, megnövelve a távolságot. Szerencsére ezzel megelégedett. Még volt pár csoport, akiket visszatapsolt, mielőtt mindenkit behívatott az értékelésre.
Kaptunk néhány általános tanácsot, hogy mivel tehetjük jobbá a jeleneteinket legközelebb. Aztán csoportonként is megkaptuk az értékelésünket. Nálunk a távolságtartást emelte ki, hogy játszuk és játszunk jobban a fájdalommal, valamint azt, hogy legyen pörgősebb a jelenet. A karakterekkel a Furcsa párban kifejezetten elégedett volt, mivel az egyéniségük a harcra is rányomta a bélyegét. Ennek ellenére sajnos azért distingsiont nem kaptunk se mi, se Jonathankék. Persze ne legyek telhetetlen. Elvégre mindenki átment a vizsgán és nálunk nem rezgett a léc, nem úgy, mint néhány párosnál.
Mikor szélnek lettünk eresztve, a végzősök átmentek egy italra, a mi négyesünk meg kajálni. Degeszre ettem magam a Doner menüvel, aztán csatlakoztunk a többiekhez. Sajnos addigra a csapat fele épp szállingózni kezdett. De még így is jól elbeszélgettünk kicsit átélve újra a nap eseményeit. A végén pedig a vizsgabiztosunk is csatlakozott hozzánk. Lekéste a gépét, hát visszajött, hogy igyon velünk egy sört. Igaz én nem alkoholizáltam, mert haza kellett vezetnem, de ez már lényegtelen. A lényeg az, hogy immár képzett színpadi harcos lettem.
781. nap - Oonagh is back
Oonagh újra a köreinkben, ha minden jól megy, mostantól már vele dolgozzuk végig a hátralévő heteket. Valahogy nem fekszik még nekem ez a meditáljuk magunkat színészi hangulatba bemelegítés, de nem tudom megmondani, mitől berzenkedek ennyire tőle. Talán régi, nem feltétlenül túl kellemes kecskeméti instruktori tréninges emlékeket idéz. Talán valami más az oka. Talán csak idő kérdése, míg magamévá teszem ezt a módszert. Talán túlságosan pörgök most más dolgokon ehhez.
Még mindig a Rumpelstinskinen dolgozunk és csak a jövő órán fogjuk bemutatni, pedig elvben már a main kellett volna. Ma Manuel nem volt, helyette viszont Elaine-t megnyerte a mi csoportunk. Átvettük párszor az eredeti terv szerinti színpadra állítást. Oonagh meg is nézte, adott pár tanácsot az óra vége előtt. Ekkor jött valaki a nagy ötlettel és átvariáltuk az egészet, megkeverve a szerepeket és a narrációt. Megbeszéljük, hogy jövő héten korábban jövünk és begyakoroljuk az új verziót. Én valahogy nem vagyok boldog az egésszel. Konkrétan már-már passzivitybe hajlok a végén, de nem tudom, hogy az volt-e a bajom, hogy eldobtuk az eredetit, ami nagyrészt az én ötleteimre épült, de az is lehet, hogy túlságosan rám nyomja a bélyegét a hétvégi megmérettetés. Egész héten gyakorlatilag semmit sem csináltam, nehogy lesérüljek vagy valami történjen, ami útjába állhatna annak, hogy vasárnap megszerezzem a színpadi harcosi képesítésemet. Azért a Brogansba persze átmentem a többiekkel, de aztán hamar lepattantam. Valahogy nem voltam társasági formában éppen.
774. nap - Westin night
Ma megint Claie-rel dolgoztunk órán. És megint eljátszottuk az idő egy jelentős részét. Megint volt Splat, ami ha nekünk nem is, neki bizonyára kedvence. Aztán játszottunk Samurájt, ami hasonló volt a Splathoz, csak kissé keletebbi verzióban, aztán nekiálltunk kidolgozni Rumpelstinskint ezúttal teljesen színpadra vitt verzióban.
Ezúttal is ragaszkodtam a király szerepéhez. Na nem a rangra hajtottam, hanem annak a karakternek volt a legkevesebb szövege. Szövegtanulásban engem most a színpadi harc vizsga köt le, így józan megfontolásból választottam őfelségét. Bár továbbra is kiéltem a szerepem adta lehetőségeket, amit még Claire is megjegyzett.. :)
Volt pár jó ötletünk a színpadra állítással. Szerencsénk volt, tőlünk nem esett ki ember, sőt jött egy plusz Manuel személyében. Így tudtunk haladni. Kicsit felcsaptam rendezőnek ismét. Igazgattam a többieket néha talán kicsit erélyesen. Mondtam is nekik a végén, hogy ha sok vagyok, lőjenek le. Erre kinyögték, hogy nekik inkább kapóra jön, mert ők nem szeretnek rendezni. Innentől akkor reszkethetnek. }:)
Óra után a Brogansban időztünk kicsit. Paul is ott volt a végzősökkel. Épp az ő előadásuk után voltak. Még valami tombola vételre is bedumált minket, meg kicsit beszélgettünk is dátumokról, a mostani kör lezárásáról és a várható következőről. Fura volt gálában látni őt. A csapat hamar szétszéledt. Alig léptem ki, befutottak az üzenetek a csajoktól. Odabent nem volt térerő, most igyekeztem összeterelni őket. Kasiat elkaptam a Central Banknál. Ott akartuk bevárni Stefkát is. Csak arról feledkeztem el, hogy ő kocsival jön, nem gyalog, ott meg nem tudott parkolni. Még két helyen próbáltuk meg befogni, de valahogy sikeresen elkerültük egymást. De legalább csak odatalált a Westinbe végül, ott meg aztán sikeresen megtaláltuk egymást, miután kicsit átfagytunk odakint. Poénkodtunk vele, hogy legközelebb a George-hoz szervezzük a találkozót, azt mindenki tudja, hogy hol van.
A salsa klub itt koránt sem volt olyan tágas, mint az Odeonban se a táncparkettet se magát a bár részt illetően. Valahogy mégis hangulatosnak tűnt. Lett egy asztalunk is idővel. Kicsit ott akklimatizálódtunk, de aztán hamarosan mi már a táncparkettet ostromoltuk Stefkával. Később aztán Kasia is csatlakozott, Stefka meg időről-időre leszakadt tőlünk, mikor táncpartnere akadt. Némelyikkel igazán jól ropták.
Kasiát ezúttal sem hagyta túl sokáig egyedül a barátja. Hamarosan csatlakozott hozzánk, majd max. fél óra elteltével ők ketten le is léptek. De ez persze az ő dolguk.
Idővel aztán én is elkeltem, már ami a táncpartnerre találást illeti. Próbálgattam az alaplépéseket, a srác pedig tanított még pár extra forgást, lépést attól függően mikor milyen stílusú zene ment. Aztán egyre inkább nyomulni kezdett. Az még nem igazán zavart, hogy megcsókolt. Miért ne. De az utolsó félóra a parketten már egyre kevésbé hasonlított táncra inkább a vízszintes vágy függőleges kifejezéséhez. Bár gyanítom, nem ragaszkodott volna a vízszinteshez, csak a kielégüléshez. Célozgatott is, hogy én hol lakom, hogy ő közelebb, stb. de nem vettem a lapot. Egyes emberek most helyeslően bólogatnak, mások meg a fejükhöz kapnak, hogy már megint elbénáztam. Lehet, hogy az én igényeim nagyok, de azoknak csak táncpartnerként felelt meg a jóember. És nem is tudtam magamról levakarni. Számcsere, csókcsere, gyere táncolj, pontosabban dörgölőzz még. Egy ideig még tűrtem mert úgy látszott Stefka jól érzi magát és nem akartam egyedül hagyni, de aztán eluntam. Elfáradtam. Leléptünk.
Odakint megjegyeztem, hogy most egy darabig nem jöhetek ide a nyomulós srác miatt. Megnyugtatott, hogy annyira azért nem volt gáz. Meg egyébként is, van még elég salsa club.
770. nap - Szemezgetek
A megkapott csomagnak hála élvezkedtem a hétvégén. Csináltam finom gyorslevest, elraktároztam a ruhákat és nekiestem a láncing folytatásának. Kezdetnek hozzáfűztem a vállakat és egyéb kiegészítő darabokat, aztán felpróbáltam, hogy tudjam, hogyan tovább. Na itt jött a meglepetés. Úgy látszik tényleg kikerekedtem egy kicsit az utóbbi időben, mert a szokásos két pulcsi mellény próbára igen csak szűkösen jött rám. Pedig most még mindig csak inkább kombiné, mint ing. Lehet ki kell majd bővítenem, mielőtt befejezem. Bár addig még akad vele majd jócskán munkám. Akárhogy is, most hogy itt van, már nincs kifogás. Idén be kell végre fejezzem.
768. nap - Girls night
Nehezen indult az este. Délután küldött egy üzit Claudia, hogy továbbra is él-e a meghívás. Épp akkor értem vissza a boltból. Azt hittem, le akarja mondani. Visszaírtam, hogy még áll, bár a többiekről még nem hallottam. Ez így maradt a továbbiakban is. Pedig mit tököltem a boltban, míg kiötöltem a menüt és mindenről meggyőződtem, hogy a fél és a teljes vegetáriánusnak is megfeleljen. Azért behűtöttem a piát és nekiálltam a főzésnek is. Mikor aztán Claudia másodszor is küldött üzit, hogy akkor most mi van, végképp úgy jött le, hogy nincs kedve, ezért visszaírtam, hogy ha más dolga van, akkor felejtsük el. Kasianak is dobtam egy üzit, hogy úgy látom, mégse jön, hisz már ideje lett volna neki is befutnia. Egyszerre jeleztek vissza, hogy már úton vannak. Claudia nemsokára meg is érkezett, aztán Kasiát is összeszedtük a buszmegállótól.
Bekezdtünk egy étvágygerjesztő Fütyülős Barackkal. Ez az este folyamán még többször előkerült. A többiek megpróbálták kimondani a fütyülőst. Mókás kísérletek voltak. Elvégeztem az utolsó simításokat a kaján, betáraztuk a hűtőbe Claudia búzasöreit miután közölte, hogy a Stella az hugy. Pedig direkt nem az olcsó noname sört vettem a Lidlben. :D
A kajának sikere volt, bár azon hüledeztünk, hogy a csont és bőr Kasia mennyit tud enni. Persze volt elég, nem sajnáltuk tőle. Theresa végül nem tudott jönni, bár ezt csak jócskán benne az estében közölte, mikor már amúgy is nyilvánvaló volt. Ettől függetlenül azért jól elvoltunk. Tele pocival kicsit ugyan elültünk, de aztán egy kávé ezen segített. Nem mozdultunk ki a konyhából, ott beszélgettünk végig halk háttérzene mellett. Igaz hozattam velük filmeket, de az csupa depresszív szelekció volt, meg valahogy nem is volt rájuk szükség. Eldumáltuk az időt így is. Kitárgyaltunk egy csomó dolgot. Munkát, utazásokat, pasi- és kapcsolati kérdéseket. Próbáltuk Kasiat is helyretenni a saját tapasztalatainkból merített példákkal, de ő valahogy nem akar felébredni, pedig néha ő maga is látja, hogy elemészti az a kapcsolat, amiben van a 20 évvel idősebb, labilis, extrém féltékeny és birtokló pasassal, aki szerint semmit se tegyen a nője nélküle, stb. Inkább nem részletezem. Persze ez mindenkinek a saját döntése. Megtanultam már, hogy kívülállóként könnyű tanácsot adni, de más dolog azt bentről megélni vagy megszenvedni. De végül mindig az érintett kezében van a döntés, amit akkor is tudomásul kell venni, ha a jelek szerintünk más irányba küldenék az illetőt. Végülis az ő életük, azt nem élheti más helyettük.
Mindenesetre érdekes volt látni, mennyire megváltozott a hangja, viselkedése, tartása, amikor a barátjával beszélt telefonon. Márpedig ez nem egyszer előfordult az este folyamán. Folyton tudni akarta, mikor indul haza, érte akart jönni, tudni akarta a pontos címet. Hát ez utóbbi örömet nem adtam meg neki. Kikísértük Kasiat a bevásárlóközponthoz valamikor egy óra tájban, mondván nehéz elmagyarázni, hogy kell ide bekeverni, meg nem is érdemes, mert tovább tart kocsival bejönni mint kisétálni. Ami mondjuk igaz is. Persze ekkor mindenáron vissza akart minket vinni, de én jobbnak láttam, ha nem tudja, hol lakom. Valahogy nem szimpatikus nekem az a fazon. És nem én vagyok az egyetlen. Claudia ugyanígy volt ezzel. Ezt kitárgyaltuk, míg az ő vőlegényére vártunk, aki hazafuvarozta.
Összességében azért ez egy vidám este volt. Jót nevettünk Theresa Recession Happyness Kit videóján, készítettem egyet Kasiaról is desszertreklámozás közben, na meg jó volt úgy beszélgetni velük, hogy nem attól kellett félni közben, ki teszi szóvá, hogy váltunk két szót munkaidőben. Mert többre odabent amúgy sincs idő. Azt hiszem, lesz még ilyen. Még javítani kell a fütyülős kiejtésén. :)
767. nap - Rumpelstinskin
A második alkalommal máris helyettes tanárral nyomultunk az új körben. Mondjuk az energiagombóc Claire jobban feküdt elsőre az én stílusomnak, mint Oonagh lágysága, bár ez nem azt jelenti, hogy bármelyikük tanítási stílusa hibás volna. Csak az utóbbihoz úgy látszik egyelőre nehezebb idomulnom.
Claire nem igazán jól osztotta be a rendelkezésre álló időt, de azért így sem volt rossz az óra. A bemelegítés részeként játszottunk a nevekkel, labdákkal. Aztán játszottunk egy Splat nevű játékot, aminek az volt a lényege, hogy ha a kör közepén álló „lelőtt” téged, te lebuktál, a két oldaladon állók pedig lelőtték egymást. Jó koncentrációs gyakorlat volt, meg mókás is. Főleg, hogy volt aki az istennek nem kapta el a lényeget és állandóan belekavarodott.
A nevekkel való játék keretében aztán hangsúlyt és mozgást kellett adnod a nevedhez. Majd miután ez körbement, párokban össze kellett kötni a kettőt egy egységgé. Nekünk Daraval ez egész jól sikerült haka stílusban. Aztán a következő körben már négy ember nevét kellett összefűzni. Egész kis performace lett belőle.
Ami még lényeges momentum volt ma, az a mese feldolgozás. Rumpelstinskint kaptuk, ami egy igencsak fura gyermekmese. Sajnos még nem jöttem rá, mi a magyar megfelelője és most nem is mesélem el, még rosszat álmodnátok tőle. Lényeg a lényeg, 4 fős csoportokra bontva kezdtünk el dolgozni rajta. Elsőre 3 állóképet kellett összehozni belőle 1 szóval, 2 nesszel, 3 mozdulattal fűszerezve egy-egy képet. Én Ansophieval, Daraval és Stevennel voltam együtt. Mindjárt le is csaptam a király szerepére és onnantól mókáztam is velük felsőbbrendűségem tudatában. Milyen jó kifogás ilyenkor, hogy a szerepemet adom valójában. :D
Kicsit felcsaptam rendezőnek is. Mivel az én karakterem nem volt minden képben jelen, néha kiszaladtam a képből és irányítottam a többieket, hogyan ne blokkolják egymást, hogy nézne ki jobban, stb. Végül egész jó tablót hoztunk össze így közösen.
Ami még nem volt az igazi a mai órán, hogy a társasági is megvariálódott. Páran nem jöttek, páran előkerültek, de még mindig vannak hiányzók. Ebben a tekintetben úgy tűnik kissé linkké vált a banda. Ami addig az ő bajuk, míg nem párban/csoportban dolgozunk több órán át húzódóan, mert akkor ha valaki nem jön, kitol a partnereivel. De talán ez is javul majd és visszarázódnak az emberek. A nagy összetartozás jegyében persze megint a Brogansban kötöttünk ki a nap végén. Igaz túlságosan nem húztunk bele az éjszakába, de azért elbeszélgettünk ott egy darabig. Legalább máris kezd összeszokni a régi és új tagokból álló társaság.